Amikor műtöttek, akkor közben láttam a törött csontokat, de azok az emlékek elég homályosak. Az első kontroll, ami 6 hét után volt, ott láttam először az akkor készült röntgenfelvételeket. Pislogtam is rendesen... Ez? Ott? Benne a lábamban? Az ott mind csontszilánk?  Ez tényleg pozdorja...   de mit is vártam, hiszen szétrúgtam egy autót.



Az első vizsgálat során csak annyit tudtunk megbeszélni, hogy hat hét múlva újra találkozunk, és ismételten csinálunk egy röntgent, addig szorgalmasan csináljam a gyógytornát. Ezekből a felvételekből csak az látszik, hogy még nincs két olyan szilánk, ami összeérne, így nem tudott elkezdődni a csontosodás..

  Hazaúton végig ezen járt az eszem, hogy cd-n megkaptam a röntgenképeket, biztosan elküldöm a haveroknak, hogy nézzétek, terminátor lettem... élő szövet a fém vázon. 
  Ahogy megérkeztünk, vágtáztam is a gép elé, vagyis... kiszenvedtem magam az autó hátsó üléséről, és járókerettel, óvatos léptekkel közeledtem az ajtó felé. Mire tényleg odaértem a géphez és leültem, közel fél óra telt el... pedig eskü' siettem.
  Említettem, hogy a modern technika nem a barátom, így szükségem volt még egy fél órára, mire sikerült a cd-n lévő erre alkalmas programot telepíteni és a képeket meg tudtam nyitni. Összesen négy kép készült, több szögből. Kiválasztottam egyet és azonnal küldtem is jó pár embernek, barátoknak, kollégáknak, haveroknak.

ööööö...

Mikor jött az első visszajelzés a képre, akkor vettem észre, hogy pont olyan képet küldtem el, ahol bizony nem csak a törés látszott...


      Upsz... na mindegy....nem volt mit tenni, hiszen már jó pár embernek elküldtem.
Ezek után már volt, hogy a poén kedvéért ezt a képet mutattam meg, és mindenki megdöbbent arccal nézte..

- Úristen, ez nagyon durva! Én ilyet még soha nem láttam!
- Jó, de a töréshez mit szólsz? - válaszoltam

   Viccet félretéve, sajnos valóban komoly sérülés ért. Csak a combcsontom azon a helyen rengeteg részre tört, és a térdemnél is szilánkos és nyílt törés volt. Az, hogy ez később milyen nehézségeket fog okozni, azt nem lehet még tudni. Annyi biztos, hogy nem lesz soha ugyanolyan, mint régen.

   Az első 3 hónapban a kontrollok folyamán fokozatos javulás volt tapasztalható, de nem éppen rohamtempóban. A legelső vizsgálatnál megemlítettem, hogy a talpamnál is érzek fájdalmat, mint utóbb kiderült, ott is elrepedt egy csont. Kérdezték, hogy eddig miért nem mondtam.... a válasz egyszerű volt, mert az első hat hétben nem tettem le a lábam a földre. (belegondolni is rossz, hogy csizmában is sérült a lábfejem.. mi lett volna, ha nincs rajtam..)
  Az egyik fő probléma a terhelés volt, amit nagyon óvatosan és lassan lehetett elkezdeni. Hónapokig csak éppen annyira tettem le a lábam, hogy az egyensúlyomat segítsem vele. A törés súlyossága miatt előreláthatólag hosszú időt vesz igénybe, hogy újra rá tudjak állni, hiszen A másik fő gond a hajlítás és az izomerő, vagyis annak hiánya. Már több, mint egy hónap eltelt és alig hajlott körülbelül 40 fokot, és fekvő helyzetben nem tudtam felemelni ezt a végtagot segítség nélkül. Ez rosszul hangzik, de én bizakodó voltam, és a folyamatos gyógytornák, és az ott kapott pozitív megerősítés nagyon sokat jelentett.
   Több, mint két hónap elteltével a kellő bemozgatás után már a közel 80 fokot is hajlott, így már nem tűnt annyira távolinak az álmom a derékszögről. A kitartó tornáztatásnak is látszódott az eredménye, erős koncentráció és verejték árán remegve, de végre meg tudtam mozdítani a lábam saját erőmből.

Látszik, hogy eltűntek az izmok

  Még az első egy-két hónapban furcsa volt érezni, ahogy a szilánkok mozognak a combomban, kisebb-nagyobb fájdalommal járó roppanások voltak, egy olyan területen, ahol jó esetben semmi nem mozog. A törést azóta is lehet érezni kézzel is, főleg azt a legnagyobb szilánkot. Nagyjából olyan érzés, mint amikor a zsebedben van a kocsikulcs, csak ezt akkor is érzem, hogy ha nincs is rajtam nadrág. Mindezt egybevéve csak arra tudok gondolni, hogy ahol eltörtél, ott leszel a legerősebb!

 Közelegve a harmadik hónaphoz és a sokadik kontrollhoz, még nem lehetett tudni, hogy teljes lesz-e a felépülés. Volt egy szó, amitől rettegtem... maradandó.., ez a szó megannyiszor csengett a fülembe. Vajon tudok-e majd még valaha futni, guggolni, vagy csak egyszerűen sétálni annyit, amennyit akarok.
  A következő vizsgálaton szóba került ez is. Sajnos a törés miatt a csontok összecsúsztak, így a combom kettő centiméterrel lett rövidebb, tehát elhangzott az, amit nem akartam hallani, maradandó... ez két dolgot jelent:


Hogy ilyen képet nem tudok majd csinálni  :)

Azért sem, mert nem egyenlő hosszúak a combjaim, és azért sem, mert a műtét után a térdem körül a szőr nagyon durván megnőtt. Komplett Donald Trump frizura ékeskedik a hegek körül. Műszaki ember lévén, gondolom valami rosszul lett bekötve.

Kb....

  Másrészt ez azt is jelenti, hogy a jövőben ezt a különbséget mindig ki kell küszöbölnöm, mert ez már akkora mértékű, hogy a test nem tudja magától korrigálni. Emiatt később lehetnek problémáim, hiszen a testem statikája megborult. Sajnos néha már most érzem, hogy a derekamat, és a hátamat fokozottan igénybe veszi ez az új helyzet.
  Ha ez nem lenne elég, a lábam mozgásának tengelye is megváltozott, hiszen a lábamban lévő fém, és az ezt rögzítő csavarok miatt a térdem pozíciója sem természetes. Minden lépésnél látom, hogy a térdem befelé dől, és ezt a testem korrigálja azzal, hogy a lábfejem pedig kifelé áll. Ennek köszönhetően elég egyedi látványt nyújtok séta közben, az egyik lábam "X" a másikat meg ki se lehet olvasni.

  Sokszor kérdezték tőlem azóta is, hogy  "Fáj?"... Igen, fáj. Minden lépésnél. Az egyik röntgenképen is lehet látni, hogy fent a csontból kissé kilóg az a fém, az nem túl kellemesen szúr belülről, és a térdem is ropog, és sokszor élesen belenyilall. A fájdalmat meg lehet szokni... vagyis meg kell szokni, de legalább érzem, hogy élek, és emlékeztet arra, hogy 2018-tól már évente kétszer ünnepelhetem a születésnapom, és ennél nincs fontosabb!